|
|
|
|
Lovagok és hercegnől Isten királyi udvarában "Öltözzétek fel Isten minden
fegyverét" (Efézus 6, 10-17)
A San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház keresztyén anyanyelvi tábort szervez az Egyház területén 2008. augusztus 18-24 között. A táborba szeretettel várunk minden 3-18 év közötti magyar iskolás gyermeket, fiatalt. A részvételi díj, mely magába foglalja a teljes ellátást is, gyermekenként: $150. A táborban önkéntes csoportvezetők, a korosztályoknak megfelelő foglalkozásokat vezetnek majd. Idei témánk Pál aposotol Efézusi levele 6 része 10-17 versei alapján: Az Isteni fegyverzet – azaz lovagok és hercegnők Isten királyi udvarában. A napok során igemagyarázat, kézművesség, szabadtéri játékok, könyvtári és uszodai csoportos kirándulások, közös tevékenységek és programok zajlanak majd a keresztyén hit erősítése, és a magyar nyelvtudás, valamint a családi közösségi élet erkölcsi és morális értékeinek együttes elmélyítése céljából. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében jó pár önkéntes tanító és szülő áldozza fel idejét, szabadságát, tudását és sok esetben ennél többet is – mindannyiunk gyermekeinek a nevelése érdekében. Rólunk, szülőkről vesznek le olyan terhet, melyet sokan amúgy is nehezen, vagy egyáltalán nem visznek. Köszönjük meg nekik az által, hogy elengedjük gyermekeinket a táborba! Ne legyen szolgálatuk hiábavaló, pusztába kiáltott szó. MIVEL OLIMPIAI ÉV VAN – az olimpiáról sem feledkezünk meg. Gyermekeink négy csoportban tábori olimpián vetélkednek majd egymással. Eredményhirdetés augusztus 23-án, szombaton este. A tábor bentlakásos jellegű. Külön fiú és lány sátrakban az Egyház területén lesz a szállás és étkezés. Ha valaki szeretné gyermekét este hazavinni és reggel visszahozni, természetesen ez is megoldható. – Sátrakat nem kell hozni. Amit viszont hozni kell, az elolvasható a részletes tájékoztatóban ITT. FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS A jelentkezési lap és a nyilatkozat eléréséhez kérjük a linkekre kattintani Tisztelettel kérünk MINDENKIT – ha szeretné gyermekét/gyermekeit a táborba beíratni, akkor a: · a JELENTKEZÉSI LAPot kitöltve, aláírva · a Tábori szabályzatot elolvasva és NYILATKOZATot kitöltve, aláírva és · a RÉSZVÉTELI DÍJAT egy válaszborítékban szíveskedjen mielőbb egyházunk címére beküldeni. Cím: 18858 Erwin St. Reseda, CA 91335. A csekkeket a GHRC HUNGARIAN SCHOOL névre kell kiállítani. Köszönjük! A nyári tábor a magyar iskola programja, ezért egészségügyi biztosítási szempontból, felelősségvállalás szempontjából, és minden más kötelezettség vállalás tekintetében a 2007. szeptemberében kitöltött és a szülők által aláírt iskolai beiratkozási lap, illetve az alábbi kiegészítő jelentkezési szelvény együttesen mérvadó. Amennyiben a 2007-es beiratkozáskor leadott adatokhoz képest bármilyen változás áll fenn, azt kérjük az alábbi jelentkezési lapon jelezni. AKINEK GYERMEKE AZ ELMÚLT TANÉVBEN NEM JÁRT A MAGYAR ISKOLÁBA, kérjük mindenképpen töltse ki a mellékelt adatlap mellett az iskolai beiratkozási lapot is. Ez nem jelenti azt, hogy beiratta gyerekét az iksolába, csak annyit, hogy az abban foglalt feltételeknek a tábor ideje alatt aláveti magát. Az iskolai beiratkozási ív letölthető innen. A Tábor Vezetősége
|
|